Requiem koncert a Bazilikában

Mozart egyik legismertebb és egyben legtitokzatosabb alkotását hallgathatjuk meg november 2-án 20 órától a Bazilikában.

A talányok már a mű születésénél elkezdődnek, ismeretlen a megrendelő, a nagybeteg Mozart komponálás közben a saját halálát vizionálja, s valóban, a művet kedvenc tanítványa, Süssmayr fejezte be. A számtalan teória közül a legismertebbet Milos Forman: Amadeus című filmje dolgozza fel, meggyőző erővel láttatja a zenei élet intrikáit és belső harcait, a kortárs Salieri lenne a gonosz megrendelő és egyben Mozart gyilkosa? Egy másik elképzelés szerint a gyászmise titokzatos megrendelője egy arisztokrata lehetett, aki a Requiemet saját alkotásként kívánta bemutatni, egyértelmű bizonyítékot erre sem találtak. A talányokat és legendákat elhagyva az igazi csoda maga az alkotás, a Requiem időtlen dallamai harmadik évszázada ejtik rabul a hallgatókat. A Dies irae megrázó ereje, a Hostias nyugalma és a Lacrymosa könnyező képsorai ma is tükröt tartanak elénk, az álarcok lehullnak, a lelkek megtisztulnak és felszabadulnak. Mozart testamentumának üzenetét kívánják tolmácsolni a ma esti hangverseny előadói.

 

Közreműködnek:

SZOPRÁN: Szakács Ildikó
ALT: Gion Zsuzsanna
TENOR: Kálmán László
BASSZUS: Najbauer Lóránt az ETUNAM Vegyeskar, a Solti Kamarazenekar (műv. vez.: P. Ispán Franciska)
VEZÉNYEL: Virágh András

Műsor:

J. S. BACH: d-moll toccata, air és fúga – a Bazilika nagy orgonáján
W. A. MOZART: Requiem

Jegyek

Eseménynaptár