"Megtalálni akit..."

Párkapcsolatról szóló Zenés szentségimádással egybekötött imaestet tartunk, 2022. május 9-én 19:00 órakor a Szent István Bazilikában.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy ismét imaestet szervezünk a Szent István Bazilikában május 9-én hétfőn, 19 órától! A mostani imaest fő témája a párkeresés – és találás, a szerelem, a párkapcsolat és a házasság. Hogyan álljak készen a párkapcsolatra? Hogyan lehetünk hűségesek Istenhez, magunkhoz és a párunkhoz? Milyen egy Istennek tetsző kapcsolat – és mit tudsz azért tenni, hogy ez megvalósuljon? Többek között ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat.

Az imaesten tanítást mond Bellovics Gábor jezsuita szerzetes, akit a legtöbben a Jezsu8-as misékről ismerhettek. Néhány napja tettünk közzé egy vele készült interjút, amelyben jobban megismerhettük őt és azt, hogyan talált rá a papi hivatásra. Az interjúban elmondta a Jézus Szíve Jezusita Templomről:  „Ez egyértelmű, hogy Isten temploma, nem az enyém, különben nem is mernék kimenni az emberek elé. Amikor olyat dicsérnek meg a prédikációban, amit én nem mondtam, akkor elmosolyodom és megnyugszom, hogy nem kell annyira komolyan vennem magam, mert meg tudja szólítani az embereket más utakon is” – fejtette ki.

Eseménynaptár