Elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök Bazilikánk plébánosa

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre ma hajnalban hazatért megváltó Urához. Emléke örökké szívünkben él!

Snell György 1949. március 8-án született Kiskirályságon. Tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte. Egerben szentelték pappá 1972. április 3-án. A Váci egyházmegyében szolgált, először káplánként 1975-ig Kiskunlacháza–Peregen, majd 1987-ig Budapest–Rákoskeresztúron, majd 1988-tól plébánosként ugyanott. 1993-ban, a magyarországi egyházmegyék határainak módosítása során az Esztergom-Budapesti egyházmegyébe inkardinálódott, 2008-ig továbbra is rákoskeresztúri plébánosként tevékenykedett. Emellett 2004–2006 között Budapest–Rákosliget plébánosa, 2000–2003 között a Rákosi Esperesi Kerület helyettes esperese, majd 2005-ig esperese volt. 1999-ben címzetes apáti kinevezést kapott, 2009-től mesterkanonok.


2003-tól 2014-ig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága igazgatója volt, 2014. december 6-án szentelték püspökké.


2008. augusztus 1-je óta volt a budapesti Szent István-bazilika plébánosa.

Snell György püspöki jelmondata ez volt: „Ti adjatok nekik enni!”

Esztergomban ma reggel húsz percig szólt a prímásharang az elhunyt segédpüspök emlékére. A budapesti Szent István-bazilika harangjai harminc percig hirdették halálhírét.


Kérjük Urunkat, hogy adja meg szolgájának áldozatos életéért azt a jutalmat, amelyet az Őt szeretőknek készített! Nyugodjék békében!

Eseménynaptár